Ahhoz, hogy ne csak esztétikailag legyen szép a fürdőszoba kád, szükség van a kád stabil beépítésére is.

A kád rögzítését, beépítését úgy kell megoldani, hogy a legkisebb mozgás lehetősége is kizárt legyen.

Kellemetlen érzést okoz, ha recseg a kád, amikor belelépünk, vagy leülünk az ülőkéjére.
Nem is kell termetes használónak lenni ahhoz, hogy ez bekövetkezzen. 
Ráadásul a rossz érzet okozásán kívül, a fürdőszoba kád helytelen beépítéséből eredő apróbb mozgás felelős a kád körüli beázásokért is. A kád perem mozgásai kikezdik a vízszigetelésért felelős tömítést és előbb utóbb rés keletkezik, ahol akadálytalanul a kád alá folyhat a víz, ahonnan a falakba jutva tovább terjedve beázási károkat okoz.
 
Az alább található fürdőszoba kád beépítés képei segítségével betekintést nyerhet a helyes (stabil) kádbeépítés módszerébe.

A fürdőszoba kád fenekének stabilitásához nem elegendő, sőt szerintem teljesen felesleges alkalmazni a kád lábakat.
A kád lábakat helyettesíti a teljes fenék alatti (kivéve lefolyó) falazat.

Erre a stabil építményre habarcsba ültetve a kád könnyedén szintezhetővé válik.
Ékek segítségével beállíthatjuk azt a legoptimálisabb szintet, amire szükségünk van.
Habarcs helyett használható réskitöltő purhab is mellyel még a fenék hőszigetelési képességét is megnövelhetjük. 
A lényeg azon van, hogy a kád teljes fenék része stabilan alá legyen támasztva.
Ugyanez vonatkozik a kád ülő részére is, azt is stabilan alá kell támasztani!
A kád peremeket is ugyan ilyen gondossággal kell rögzíteni:

Legjobb módszer, ha a teljes kádperem körbe a falakkal határos részeken, ragasztóval ki van kenve.
A ragasztó megkötése után az így kilakított fal peremen támaszkodik a kád pereme.
Ezzel a kenés módszerrel elérhető hogy a legkisebb mozgás is megszünjön.
Az igaz hogy sokszor nehéz a hátsó részek alátámasztását így kialakítani, de a fáradságos bujkálásos módszer megbizható, tartós és tökéletes alátámasztást biztosít a mások által elhanyagolt kád peremének is.
Az így rögzített kád peremet körbe szilikonnal is ki kell tömíteni, hogy a fal csatlakozásánál se tudjon a víz bejutni a nem kívánt helyre. A megelőzés végett érdemes a kád környékét kenhető vízszigeteléssel is ellátni. 


Az így kialakított és az ilyen stabilitást hozó módszer alkalmazásához az is szükséges, hogy a kád beépítéséhez szükséges munkafolyamatok ne különüljenek el a különböző szakmákra.
Olyan esetben, amikor a vizes kollega köti rá, majd a kőműves kollega befalazza a kádat és ezután jön a burkoló és elkészíti burkolatot 100%-osan végzetes hibák követhetők el!
A szakmák egymásra épülnek.
A vizes kollega nem foglalkozik a kád stabilitásával, a kád helyes magasságával, ő csak a feladatával foglalkozik.
Azzal foglalkozik, hogy a kád a csatornára legyen kötve, a lefolyóba lefolyjon a víz, és arra figyel maximum, hogy ne csepegjen a lefolyó.
De vajon tudja-e hogy a kád magassága a burkolat kiosztás szintjétől is függ?
Sokszor  csak centik hiányoznak ahhoz, hogy esztétikusan és ne vékony csíkokkal kirakott burkolatot nézegessünk.
A kőműves kollega a kád stabilitását nem kellően készíti el. Az alátámasztások mivel nem látszanak, hiányoznak.
A kád elő fala kijjebb vagy beljebb kerül a kelleténél, az előfal ív követése nem a burkolat kiosztásnak megfelelően van kialakítva.
Ez szokott lenni, mikor a különböző kollegák nem ismerik munkájuk következményeit!

Mindent maximalistán kell elkészíteni kád beépítésekor ahhoz, hogy a kád ne eressze el maga alá a vizet, hogy egyetlen porcikája se mozoghasson.