Fürdőszoba burkolás,  burkoló szemmel:

Ahoz hogy egy fürdőszoba burkolás tetszetős és tartós legyen, nem árt néhány dologgal tisztában lenni!
Fürdőszoba témakörben ez a cikk azért született, hogy ötleteket és tanácsokat adjon minden olyan látogató számára, akit érdekelhet a fürdőszoba csempézés praktikái.


Ime egy ici-pici fürdőszoba:

A fürdőszoba tervezésekor az volt a cél, hogy egy családot kiszolgáljon ugyanakkor tettszetős szinfoltja legyen az amúgy kicsi lakásnak. A fürdőszoba burkolás normál méretü burkoló lapokkal történt, viszont a szinekkel kombinálva kellemes hatást értünk el.
A beépített kád süllyesztett kivitelben készült ezért a térből is kevesebbet foglal, ráadásul könnyebb ki-be lépni belőle. A fürdőszoba beépített kád csempe burkolás a vízórát, főcsapot és a víz osztó-gyűjtőt is hozzáférhetően rejtve láthatatlanná tette. A kád feletti beépített tükör dekor fóliával szafari motívummal lett díszítve, hangulatosabbá téve  a fürdőszoba légkörét. A burkoló lapok éleinek védelmére, takarására eloxált aluminium élvédő lett beépítve. Még egy beépített mosdó is helyet kapott, helytakarékos kialakítással.
Burkoló, mini fürdőszoba burkolás

Összességben elmondható ha "nem akar az ember táncolni" akkor egy kis fürdőszobába is elfér minden!                                            
 Víz elleni szigetelés:

Fürdőszoba burkoló szakembernek a feladata az üzemi víz elleni védelem kialakítása. Ennek hiánya több-kevesebb idő elteltével az alábbiakat okozza:

fürdőszoba burkolás vízelleni védelmének hiánya

A fürdőszoba burkolás felöl érkező víz (főleg ha tartós utánpótlása van mint pl.: épített zuhanyzó felöl érkező víznél) a szomszédos határoló falakat átitatva kémiai reakciókat indít el, (salétromosodás) melyet vegyszerkezeléssel, esetleg újra vakolással és persze újra festéssel lehet csak kijavítani.  A fürdőszoba csempézést lebontva penészesedés nyomai tárulnak fel. A vakolat javítás majd az elhagyott vízszigetelés pótlása után jöhet újból a burkoló. Ezek a helyreállítások jelentős olyan költséggel járnak amit nem kellene kiadni, nem kellene a bosszuságot elviselni, ha a  fürdőszoba burkoló ragaszkodna a víz elleni szigeteléshez! Egy burkoló tudja, míg egy ügyfél csak tapasztalhatja a fürdőszoba burkolást is károsító hiányosságot.


Beépített kád:

Szinte minden fürdőszoba leglátványosabb eleme a kád. Ahogy belépünk a fürdőszoba ajtón először a kádat látjuk meg.
A fürdőszoba kád előlapja az ami leginkább feltünik.
Vannak akik ragaszkodnak a gyári előlaphoz.
Íme egy gyári előlappal szerelt fürdőszoba kád:

Óriási hátránya hogy az egész fürdőkád instabil lesz tőle, máshogy mondva
nem tudunk úgy belépni egy ilyen fürdőszoba kádba anélkül
hogy ne recsegne.
Nagyon kellemetlen érzés ez!
Ennek okozója hogy a homlok fal nem rögzití, stabilizálja a kád felénk eső peremét, hiszen egy mozdulattal kivehető az előlap. Nem beszélve a résekről amik a gyártási pontatlanságokból, illesztési hibákból erednek. De van, akinek ezzel együtt ez tetszik.


Persze van olyan fürdőszoba kád amelyiknek levehető előlapunak kell lennie. Ilyen az összes olyan kád ami  fuvókával, világítással, valamilyen "kütyüvel" van szerelve. Hozzá kell férni ezekhez a szerkezetek beüzemeléshez és a javításukhoz is egyaránt. Ez a tényező kissé komplikálja az
 
előfal elkészítését. Azonban a végeredmény kárpótól minden fáradságot.

Mivel a burkolás csak fix alapzatra lehetséges, ezért kell egy megfelelően merev,
ugyanakkor a kád alól kihúzható szerkezetet készíteni.
Ezt a vázat legjobb vasból elkészíteni görgőkkel. A festett vázra kell erősíteni a
burkolható alapanyagu lapot. Wedi lemez alkalmazásával még a beépített kád
ívét is követni lehet. Majd erre a lemezre flexibilis ragasztóval a burkoló
minden gond nélkül elvégezheti a burkolás további müveleteit.

Az eredmény? .....
Sokan csodálkoznak, hogy így is lehet!
 
 

A beépített kád előfalazása 5cm vastag ytong falazó elemmel készül. Gond nélkül bármilyen ív elkészíthető, de egyre feltétlenül figyelni kell: az ívet nem csak a kád pereme határozza meg. A burkoló megtervezi a csempe burkolás kiosztását, és ennek megfelelően kell az ytong elemek ív törési pontjait is kialakítani.
Minél kisebb burkoló lapokkal van csempézve, annál ívesebb a kád előfala.

furdoszoba bepitettkad burkolás elő falazat készítés               fürdőszoba bepített kád burkolás mozaik burkoló lapokkal

Ahogy egyre szélesebb burkoló lapokat használunk, egyre nagyobb szakaszokban törik ez az ív.   
 

Burkoló lap helyett
természetes kő
burkoló lapokkal is készülhet
a beépített kád burkolás:

Az eredmény? .....
Mediterrán hangulat a javából!
Burkoló, burkolás fürdőszoba, bepített kád, terméskővel

Beépített kád akkor van jól megépítve, ha használatakor semmilyen recsegés, mozgás nem tapasztalható.
Ezt elérhetjük, ha a boltokban is kapható kád lábak helyett aláfalazunk és ragasztó habarcsba ültetjük a beépített kádat.
Ezzel, teljes fenék felületén alátámasztjuk a beépített kádat, így nem adunk módot a terhelés következményeinek:
a recsegésnek, apróbb mozgásoknak.
Ugyan így kell eljárni a oldalfalakat határoló beépített kád szegélyekkel is, vagyis fixen rögzíteni kell.  

Falakat határoló kádszegély és a csempe burkolás vízzáróvá tételéhez használhatunk, előre, a burkoló lap alá helyezett vízvetőt. 
Bár.. én nem szeretem alkalmazni, mert tapasztatom szerint:
A  beépített kád szegély negatív élének, fehér szinü szaniter szilikonnal való kihúzása nyújtja a legszebb látványt,
illetve biztosítja a legjobb vízzárást.

Ízelitőnek néhány fürdőszoba beépített kád képe, csempe és mozaik burkoló lapokkal:

furdoszoba bepitettkad burkolás mozaik burkoló lapokkal furdoszoba bepitettkad burkolás mozaik burkoló lapokkal furdoszoba bepitettkad fellépővel, peremmel burkolás hosszukás burkoló lapokkal
fürdőszoba bepitett kád burkolás szerelő nyílása láthatatlan, burkoló fürdőszoba bepített kád burkolás vágott burkoló lapokkal fürdőszoba bepített kád burkolás, peremmel, burkoló lapokkal
 
 


Épített mosdó pult:

Sokszor azt  hallom ügyféltől, hogy nagy helyet foglal az épített mosdó pult ..... 
Máskor meg azt hallom, hogy sokba kerül az  épített mosdó pult .....
Ugyanakkor a további mondatokból kiderül, hogy szeretnének venni egy mosdó szekrényt, "helyes kis tükörrel"

Akkor most, mi kerül mennyibe és mi foglal mennyi helyet?
Csak ha össze hasonlítjuk a méreteket illetve az árakat, akkor kapunk helytálló kijelentést!

Nos.. vegyük sorba a kérdéseket.

Egy vásárolt mosdó pult mélysége 45- 55 cm között mozog. Persze ha mosdó tál kilóg a mosdó szekrényhez képest akkor csökkenhet ez a méret. (A normál méretü mosdótál mélysége 45- 50 cm) Na de akkor mi fér a mosdó szekrénybe?
Házi asszonyok jól tudják szükség van  egy fürdőszobában minden olyan helyre, amibe el lehet láthatatlanul tüntetni a háztartás különböző szereit. Ezért praktikus lehet, ha egy épített mosdópult  elnyeli ezeket.
Az épített mósdó mélységének mérete 50-60 cm, vagyis lehet kevesebb ha a pultból kilóg a mosdótál.
Épített mosdó pult tetjére kényelmesen el lehet helyezni a mindennapokban használatos "piperéket"

Az a pár centiméter különbség, amivel a vásárolt mosdó és szekrénye kisebb az épített mosdó pulthoz képest, azt tapasztaltam hogy nem okozott gondot még a legkisebb fürdőszobában sem. Nem szokásom rábeszélni senkit semmire, maximum a tájékozódásban segíteni, azonban egy-egy épített mosdó megépítése után sosem marad el az ügyfél öröme.
Ráadásul egy  fürdőszoba adott méreteit maximálisan ki lehet használni, gondolok itt nem csak az épített mosdópult mélységére hanem a szélességére is. Vannak fürdőszobák ahol mélységre csökkenteni kell, azonban szélességre akár két mosdótálat is el lehet helyezni.
Egy gyermekes családban ki ne találkozna azzal a problémával hogy sorba kell állni és persze időt vesztünk, míg sorra kerülünk. Reggelenként az időből nem sok van.

Az ár:
Minden egyes épített mosdópult más és más beépített anyagokkal készül, azonban az ár a burkoló munkadíj hozzáadásával sem érte el eddig  a hasonló nagyságu és " tudásu" vásárolt társ árát. Így tapasztalatból  mondható:
Olcsóbb, ugyan akkor tartósabb és mutatósabb is az épített mosdó pult. 

Ime néhány fürdőszaba beépített mosdópult:

fürdőszoba bepített mosdó burkolás a mosdó is burkoló lapokkal fürdőszoba, bepített mosdó sarokban, burkolás, burkoló fürdőszoba, bepített mosdó kád oldalfalához építve, burkolás, burkoló
fürdőszoba, bepített mosdó rusztikus design, burkolás, burkoló fürdőszoba, bepített mosdó beépített tükörrel, burkolás, burkoló fürdőszoba, bepített mosdó zuhanyzó oldalfalához építve, burkolás, burkoló
Az épített mosdópult alsó terét ajtóval el lehet látni, aminek anyaga akár sötétített üveg is lehet, vagy bambusz borításu ajtólap vagy bármi más. A beépített mosdópult ajtó lapját hagyományos módon, kivető pántokkal lehet felszerelni hasonlóan mint a lapszerelt szekrénybe, csak a felfogató csavarok különböznek. Ezenkívűl polcokat lehet bele elhelyezni megnövelve a rakodási felületet.

Beépített tükör:

A fürdőszoba elengedhetetlen kelléke a  beépített tükőr.  Számtalan formában kivitelezhető: téglalap, kocka, kőr, félköríves, ovális, amilyen formát a tükrös  ki tud vágni. Vagyis szinte bármilyen lehet.  Egyszerü nyers tükör ára 4-5000 forint négyzetméterenként, plussz kell a felragasztáshoz egy tubus tükör ragasztó kb: 800 Ft. Tehát nem drága. Minnél nagyobb a tükör felülete, annál tágasabbnak tűnik a fürdőszoba.  A tükör beépítése esztétikusabb látványt nyújt, mintha az csak a fürdőszoba csempézésére lenne felakasztva. A felső bútorzat (már amennyiben szükség van rá) könnyen variálható a beépített tükör köré, így teljes értékben, fürdőszoba bútor elemeként díszeleghet a beépített tükör. Rejtett megvilágítással még tovább fokozható a látványossága. Dekor fóliával, homokszórással, savmaratással, gravírozással motívumokat találhatunk ki rá, amit egy ügyes kezü tükör megmunkáló szakember minden további nélkül kivitelez.

Izelitőnek néhány beépített tükör képe:

 fürdőszoba burkolás, bepített tükör terméskő burkoló lapokkal körberakva, fürdőszoba, bepített tükör, burkolás, burkoló fürdőszoba, bepített tükör, burkolás, burkoló
fürdőszoba, bepített tükör, burkolás, burkoló fürdőszoba, bepített tükör, burkolás, burkoló fürdőszoba, bepített tükör, burkolás, burkoló

Épített zuhanyzó:

Van aki még, készen veszi a zuhany kabint?

Biztos sok pénze van, hiszen egy tényleg jó minőségü zuhanyzókabin vásárlásához mélyen a zsebbe kell nyúlni.
Ráadásul amikor elkezdjük összeépíteni az elemeket, rá kell döbbennünk, hogy volna mit fejleszteni a "mérnök szakembereknek". Ezért a vásárolt zuhanykabinok ár/érték aránya meglehetősen vitatható.
Egy épített zuhanyzóval valódi minőséget a fürdőszoba igazi látványosságát lehet megteremteni.   

 fürdőszoba burkolás, épített zuhanyzó, mozaik burkoló lapokkal fürdőszoba, épített zuhanyzó, burkolás, burkoló fürdőszoba, épített zuhanyzó, burkolás, burkoló
fürdőszoba, épített zuhanyzó, burkolás, burkoló fürdőszoba, épített zuhanyzó, burkolás, burkoló fürdőszoba, épített zuhanyzó, burkolás, burkoló

Az épített zuhanyzó kialakításához nem kell nagy  fürdőszoba !

Egy épített zuhanyzó különböző elemekből áll. Az elemeket külön-külön is meglehet vásárolni és el lehet helyezni, így a pénztárcához lehet igazítani  a leendő épített zuhanyzót.

Kezdjük a szerkezetnél:

 1. Zuhanytálca: 
Már az aljzatba el kell helyezni 
a süllyesztett kivitelü csatornaösszefolyót. Beépítésekor
elengedhetetlen a precízen beálított magasság, úgy hogy
alaposan meg kell tervezni az aljzat lejtéseit.

Peremmel vagy akadály mentesen is elkészíthető az épített zuhanyzó tálcája.  A síkban épített, vagyis
az akadálymentesen épített zuhany tálcát könnyebb tisztántartani, és rendkívűl elegáns esztétikai élményt is nyújt.
Természetesen itt is, mint minden egyes elemnél lehet olcsóbb és extrább vátozatot is kapni.


Az épített zuhanyzó
vízelvezetése lehetséges                     
- pont vízgyüjtéssel:
- vonal vízgyűjtéssel:

Zuhanytálca burkolás tervezésekor figyelemmel kell lenni arra, hogyan lehet lejtést biztosítani az összefolyó felé.
Pont szerü vízgyűjtéshez, minél kisebb lapokra van szükség, míg a hosszukás összefolyó alkalmazásakor akár egyetlen lappal is megoldható a megfelelő vízelvezetés.

2. Határoló falak:

Egy sarokba épített zuhanyzó két oldali fala már adott , a harmadik határoló falat építhetjük vagy helyettesíthetjük üveggel is. Az üvegből készült falak előnye, hogy növelik a tér érzetet. Olyan lesz a zuhanyzó, mintha nem foglalna helyet a fürdőszobában. 
Mind a határoló falakat, mind az épített zuhanyzó bejárati ajtaját is biztonsági üvegből kell készíteni. Kapcsolódásuk lehet kerettel vagy zsanér szerüen,
 
"látható": fürdőszoba, épített zuhanyzó, burkolás, burkoló   vagy "láthatatlan" módon:  fürdőszoba, épített zuhanyzó, burkolás, burkoló
  
Fürdőszoba épített zuhanyzó ajtó üvegezése
lehet teljesen átlátszó, vagy lehet savmaratott
,
homokszórt technológiával megmunkált
díszes kivitelü is.
Igény szerint bármilyen motívum elkészíthető.
Még a színekkel is kombinálhatunk:



Azoknak akik szeretik az extra megjelenést, a falakat  nem csak egyenesen, hanem akár csiga vonalban is meg lehet építeni, 

Persze ekkor a fürdőszoba mérete meghatározó lehet.
Legyen jó nagy!


A falakba beépíthető elektromos falfűtés a kényelmet szogáltatja.
Rejtett világítással pedig óriásit emelhetünk az épített zuhanyzó hangulatán.


A féyforrást el lehet rejteni
           szó szerint bárhova:
Ezen minimális költségek által nyújtott kényelmi és esztétikai élmények felüdülést nyújtanak minden egyes zuhanyzáskor.                          
Ebben a rohanó világban ez óriási előny!

3. Gépészet:

Modulokból beépíthetünk akár nagy nyomásu fuvókákat,
csinálhatunk gőzkabint,
vehetünk elektromosan vezérelt kütyüket is.

Mindent lehet kapni vagy be lehet szerezni!




Nézzen körül a többi oldalaimon is!
Megéri